Adatvédelmi nyilatkozat

Az Electro-Kor Kft.és Kormos Petra Egyéni vállalkozó kiemelt figyelmet fordít arra, hogy adatkezelése során az Ön érdekében a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény és az egyéb hatályos adatvédelmi jogszabályok, valamint az adatvédelmi biztos tevékenysége során kialakult adatvédelmi gyakorlatnak megfelelően járjon el. 

Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy adatait a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tároljuk.
Adatait harmadik félnek nem adjuk át, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a cégünk alvállalkozójaként működik együtt. Ekkor azonban, az alvállalkozók a cégünk által átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni. Adatainak kezelésekor az Adatvédelmi Törvénynek megfelelően járunk el.
Jogosult tájékoztatást kérni az Önre vonatkozó adatkezelésről. A  kérelem beérkezésétől számított lehető legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást. Ön bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését kérni. 
Jogosult kérni továbbá az Önre vonatkozó adatok törlését az önkéntes adatkezelés vonatkozásában. A törlés kezdeményezése  írásbeli kérelemmel lehetséges.

A webáruházban feltüntetett árak változhatnak a beszerzési árak mozgása miatt,így keressenek minket a friss árakért !
Lehetőség szerint frissítjük a rendszert

 

------------------------

Adatvédelmi szabályzatunkat ide kattintva olvashatja el.


Üzletünkbe BANKKÁRTYÁVAL is lehet fizetni !

Fizetési pont - BAKONYKARSZT Zrt.

 



Kibővítettük műszaki spray kinálatunkat !

A Due-Ci Olasz gyártmányú, precíziós,kiváló minőségű vegyszerek,spray-k gyakorlatilag minden feladatra alkalmazhatóak,és kedvező áruk miatt ajánljuk ipari és háztartási használatra.


Nyitvatartás:

Hétfőtől-péntekig: 8.30-14.- óráig

Szombaton: Zárva

 


A webáruházban lévő termékek általában raktáron vannak,vagy 2-3 napon belül beszerezzük!

A rendelések kézbesítése Magyarország területén 2200.-Ft

Ha bármilyen kérdése van, kérjük elérhetőségünk valamelyikén keressen minket.

Porszívó porzsákok,illatosítók,

kefék,tartozékok

óriási választékban!

Keresse ki porszívójához tartozó porzsákot,tartozékot